Bármilyen jogi ügy kapcsán elmondható, hogy az eredményesség érdekében érdemes minél előbb szakmailag felkészült ügyvédhez fordulni. Az ügy kimenetelét nagyban befolyásolhatja, ha már az eljárás kezdetén - adott esetben még az eljárás kezdetét megelőzően - ügyvéd segítségét kéri.
A személyes konzultáció keretében lehetősége nyílik arra, hogy felvázolja jogi problémáját. Fontos, hogy amennyiben rendelkezik bármilyen, az ügyhöz kapcsolódó irattal, úgy azt érdemes már az első találkozás során magával hoznia. Ezt követően részletes tájékoztatást kap az esetleges eljárás menetéről, jogairól, kötelezettségeiről, illetve a konkrét ügyre vonatkozó szükséges lépésekről, az eljárás lehetséges kimeneteléről, valamint az ügyvédi megbízási díjról.
Amennyiben úgy dönt, a konzultációt követően van lehetőség ügyvédi megbízási szerződés megkötésére.
Az ügyfélfogadás előzetesen egyeztetett időpont szerint történik!
Az ügyvédi munkadíj megállapítása minden esetben egyedi megállapodás tárgyát képezi.
Büntetőügyekben döntően az adott bűncselekmény tárgyi súlya, illetve az ügy sajátosságai határozzák meg az ügyvédi munkadíj mértékét. Az ügyvédi munkadíj kétféleképpen alakulhat:
• fix ügyvédi munkadíj, mely valamennyi költséget magában foglal;
• megbízási díj + eljárási cselekményenként felmerülő további ügyvédi munkadíj.
Ingatlanügyekben általában fix ügyvédi munkadíj kerül megállapításra.
Büntető ügyekben - különösen elfogás, őrizetbe vétel esetén - akár hétvégén, ünnepnapokon is elérhető az iroda bármely, a honlapon feltüntetett elérhetőségen.
Az iroda központi, a közlekedés szempontjából is kiváló helyen, Budapest V. kerületében található.
Tömegközlekedéssel:
M3 metró Nyugati pályaudvar megállója
4-6 villamos Nyugati pályaudvar megállója
Gépjárművel:
Az iroda gépkocsival is kényelmesen megközelíthető. A parkolás a környező utcákban megoldható.